HTML

Félidő

A 2010-es midterms választások Amerikában. Mert nem csak Magyarországon választanak 2010-ben

Friss topikok

  • Ralph Cifaretto: @civilkontrol: "Sajnos az USA-val kapcsolatos ismereteim nagyjából megállnak a Michael Moore-i szi... (2010.02.20. 20:57) A demokrata többség illúziója
  • latte: @TuRuL_2k2: Valóban sokkal átláthatóbb az amerikai finanszírozási rendszer, kérdés, hogy az egyes ... (2010.02.09. 19:23) Money, money, money
  • bástya: Egyszer úgyis megértem ezt az országot és az állandó választásaikat. (2010.02.03. 14:09) Kezdődik
  • latte: @TuRuL_2k2: Nyilván a magyar kampányguruk szeretnék azt hinni, hogy van egy olyan módszer, ami aut... (2010.01.27. 13:59) Az Obama kampány megismételhetetlensége
  • zalan: talán csak a portugál inkvizíció (2010.01.22. 02:42) Massachusetts után

Linkblog

Netroots meg a Tea Party

2010.07.20. 11:51 :: latte

Volt már szó a blogon arról, hogy a demokraták bázisa inkább a különböző kisebbségek képviselőiből tevődik össze. A liberálisok sok-sok single issue mozgalmat szeretnek, a feminstáktól az állatvédőkön át a békepárti csoportokig. Ezek a csoportok is szeretni szokták a demokratákat, nem meglepő hát, hogy a párt jelentős aktivista bázissal bír.
Az aktivista bázis persze jelentős erőt képvise, és sokat segíthet egy párton, ám gyakran kontraproduktív lehet. Vicces szituáció egyébként, hogy az aktivista bázis eleinte kifejezetten a kormányzó, vietnámi háborút elindító demokrata párttal szemben lépett fel. De már a '68-as elnökválasztás során sokan a demokrata párton belülről kívántak változásokat elérni, az ő jelöltjük volt Eugene McCarthy és az előválasztások során lelőtt Robert Kennedy. Persze a két háborúellenes jelölt meg is osztotta a pacifistákat, így az elnökjelölt az egyetlen előválasztáson sem induló alelnök Huber Humphrey lett, a békéért tüntető hippiket szétverte a rendőrség Chicagóban és Nixon lett végül az elnök.
Richard Nixon nem volt a vietnámi háború elkötelezett híve, ám a háború csak nem akart véget érni, így a tiltakozások is megmaradtak, nem meglepő, hogy Nixon az ellenkultúra megfékezésére törekedett. '72-ben a demokrata párt, a négy évvel korábbi esetket elkerülendő új, meglehetősen bonyolult előválasztási rendszert alkalmazott, melyet a rendszert kialakító bizottság vezetője, a hippik és egyéb aktivisták kedvence George McGovern nyert meg. Itt már látható, hogy milyen problémákhoz vezethet, ha túlságosan nagy az aktivista bázis beleszólása a párt ügyeibe. McGovern, candidate for amnesty, abortion and acid, csúfos vereséget szenvedett akárcsak később Walter Mondale vagy Michael Dukakis.
Az alulról szerveződő aktivista csoportokra épülő demokraták azonban előnyt is tudtak kovácsolni eme bázisukból. Sok kérdésben ezek a csoportok sikeresen értek el lényeges áttörést, és sok kérdésben sikerült a közvélemény felfogását megváltoztatni. A kis összegű adományok és az erőteljes door-to-door kampány Obama mellett bebizonyította, hogy ezeket a csoportokat lehetséges nagyon hatékonyan felhasználni. Erre talán Howard Dean kampánya volt a legjobb példa 2004-ben. Az országosan ismeretlen vermonti kormányzó az internet segítségével gyűjtött jelentős összegeket, és elsősorban a háborúellenes aktivisták támogatását szerezte meg. Hírhedt new hampshire-i sikolya és a párt befolyásos tagjainak kiállása a massachusettsi liberális John Kerry mellett azonban végül vereséget hozott számára. A kampányának technikája, és az eredmények ennek ellenére megvillantották a lehetőségét egy új típusú kampánynak.
Dean ezek után a demokrata párt élére került, és az "50 állam stratégia" segítségével győzelemre vezette pártját a 2006-os midtermsen. Ezek után következett az Obama kampány, ám az igazi mozgalmi internetes jelölt a 2008-as cilusban mégis a republikánus Ron Paul volt.
Paul élvezte a libertárius körök támogatását, ő volt az egyetlen republikánus képviselő, aki ellenezte az iraki háborút, és minden lépését az ország rendkívüli tiszteletben álló alkotmányára vezette vissza. A texasi képviselőhöz áramlani kezdett a pénz az interneten keresztül, támogatói a World of Warcraftban szerveztek tüntetést és igencsak innovatívan használták az interet nyújtotta lehetőségeket. Mindez azonban kevés volt, Pault a fősodrú média csak mint kissé elborult egzotikumot mutatta be, vagy egyátalán nem. A jelölt által vallott libertárius értékek nem találtak kellő fogadtatásra a republikánus táborban és a new hampshire-i rossz szereplés után nyilvánvalóvá vállt, hogy a kampánynak vége. A Paul kampány tehát megbukott, de mégis kiépült a neten egy mozgalom, mely a libertárius értékek talaján állva kívánt beleszólni a politikába.
Az Obama kormányzat tevékenysége finoman szólva nem nyerte el a rokonszenvüket, és több konzervatív csoport is feltűnt, mint az elnök politikájának hangos ellenzője. Az adóellenes populizmus, egyként szólította meg a Paul-féle libertáriusokat, a nagy államtól félő konzervatívokat, a fegyvertartás miatt aggódókat és azokat akik csupán azért nem szeretnek adózni, mert abból a színesbőrűek kapnak támogatást. Így alakult meg a Tea Party mozgalom, mely nevét a bostoni teadélutánról kapta, ahol a fő konfliktusforrás ugyancsak az adózás kérdése volt, de az esemény hozzájárult a függetlenségi háború kitöréséhez is.
A netes bázis több szempontból adott volt, a konzervatív oldal is egyre inkább megjelent az interneten, és a mozgalom alulról szerveződve komoly kihívás elé állította a kormányzatot. A Tea Party mozgalom sajátossága, hogy elutasítja az uralkodó elitet, így a republikánus pártot sem igazán szereti, valahogy hasonló módon, mint ahogy a hippik is gyűlölték a Lyndon Johnson féle demokratákat. A mozgalom ráadásul, szemben a felülről induló, Pat Robertson-féle új evangelikus keresztény táborral, többé kevésbé alulról szerveződik, még ha igen sokat merít a Rush Limbaugh és Glenn Beck által megfogalmazott gondolatokból.
Az már most is látszik, hogy a mozgalom nem kíván különösebben mérsékelt lenni, de kezdetben a demokraták későbbi támogatói is sokkal radikálisabbak voltak. A mozgalomnak jelenleg két vezzéregyénisége van, Ron Paul és a jó keresztény, konzervatív alelnökjelölt Sarah Palin. Nincs meg tehát az egység, és a republikánus párthoz való viszony is kérdéses. Több helyen felmerült az önálló jelöltek indítása, ám a mozgalom a legtöbb helyen inkább a republikánus előválasztásokon aktív.
Nem meglepő hát, hogy a republikánusok így sok-sok ultrakonzervatív jelöltet állíthatnak. Ezt most meg is tehetik, elvégre helyzetük rendkívüli mértékben kedvező, a mostani választások nyertesei mindenképpen ők lesznek. A kérdés csupán annyi, hogy érdemes-e ebben a helyzetben olyan jelölteket a kongresszusba juttatni, akik újraválasztása egy kevésbé kedvező helyzetben igencsak problémás lehet. Mindenesetre a most veszélyben lévő demokrata képviselők nagy része a párt konzervatív szárnyához tartozik, jelezve, hogy a párt ideológiailag konzisztens jelöltjei jobban képesek elfogadtatni magukat, mint a langyos közép. A mostani választás tehát a két párt közti ideológiai határokat is még jobban letisztíthatja.

Szólj hozzá!

Címkék: szenátus előválasztás választói csoportok

A bejegyzés trackback címe:

https://midterms.blog.hu/api/trackback/id/tr802163261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása