Az amerikai politikában hagyományosan a demokratákat tartják „liberális”, a republikánusokat konzervatív erőnek (az idézőjel azért szerepel, mert ott egész mást értenek liberálison, mint itt). Arra gondolhatnánk tehát, hogy a kongresszus mindkét házában meglévő stabil demokrata többség lehetőséget nyújt egy erőteljes liberális politika megalkotására.

Ez azonban több szempontból sincs így. A demokraták hagyományos választói koalícióját a New Deal alapozta meg, ám a hatvanas években a feketék polgárjogi mozgalmai melletti kiállás eredményeként a republikánusok sikeresen elhódították a déli államokat. Ez volt Nixon Déli stratégiája, mely olyannyira jól működött az elnökválasztások soránm hogy ’68 és 2008 közötti 10 elnökválasztásból a demokraták csak hármat tudtak megnyerni, ebből az egyik a Watergate botrányt követő választás volt ’76-ban, a másik kettő pedig Clinton két győzelme a ’90-es évekbenm amikor Ross Perot személyében igen erős 3. jelölt is indult.

Mindenesetre pár demokrata képviselő és szenátor megőrizte mandátumát délen és a 90-es években megjelentek a déli körzetekben a konzervatív demokraták. Ők ’95-ben saját koalíciót is létrehoztak a demokrata frakción belül, Blue Dog néven. Jelenleg ennek a koalíciónak 54 tagja van az alsóházban, ami nélkül a demokrata többség nem realizálható.

Bár a szenátusban nem is olyan régen a demokraták még az obstrukció megtörésére is alkalmas szupertöbbséggel is rendelkeztek, nem voltak képesek áttörést elérni. Ennek okai szintén a saját frakciójuk konzervatív tagjai, másrészt Obama törekvése a kétpártiságra, vagyis republikánus támogatók szerzésére való törekvés a kulcsfontosságú döntések terén.

A szenátusi helyek elosztása sem feltétlenül a demokratáknak kedvez, akik Texas kivételével inkább a nagy lakosságú államokban erősek, mint Kalifornia vagy New York, ám ezek az államok ugyanúgy két képviselőt delegálhatnak a szenátusba, mint mondjuk Montana vagy Nebraska.

A demokraták cselekvési lehetőségeit még jobban behatárolja Scott Brown massachusettsi győzelme, hiszen ez egy elég erős jelzés a novemberi választások előtt, így sokan az újraválasztásuk érdekében nem lesznek hajlandóak kiállni kockázatos döntések mellett.

Ugyanakkor az, hogy a kongresszusi demokraták elfogadottsága a független szavazók között már most is rendkívül alacsony, lehetővé teszi, hogy ne kelljen további népszerűségromlástól tartaniuk, ugyanis már nincs hova.